Vendée Globe 2024-2025 – Charlie Dalin és az üldözőboly megérkezett a déli vizekre

Négyen az élen

19 nap, 3 óra ls 43 perc vitorlázással Chalie Dalin (MACIF Santé Prévoyance) november 29-én, pénteken 15 óra45 perckor (UTC) elsőként ért a Jóreménység-fok vonalába, vagyis kevesebb mint nyolc nap alatt jutott el ide az Egyenlítőtől. Négy évvel ezelőtt is elsőként ért ide, de ezúttal gyorsabb volt. Olyannyira, hogy megjavította Alex Thomson 2016-ban felállított Egyenlítő – Jóreménység-fok csúcsidejét is.

„Olyan gyorsan ideértem – mondta Charlie videós bejelentkezésekor -, hogy nem is fogtam fel, hogy hol vagyok. Olyan gyorsan haladtunk délkelet felé, naponta 5-6 hosszúsági fokot átlépve, nagyon gyorsan számos időzónát lépve. Ma reggel, elcsodálkoztam, hogy milyen korán kel a Nap, de hát itt nyár van! Még nem vagyunk a déli óceáni körülmények között, de ennek örülök, mert ez nég sokkal kellemnesebb annál, aami ott vár ránk.”

Charlie néhány órával később túljutott Afrika legdélebbi pontjának az Aghulas-foknak a vonalán is, amivel hivatalosan is az Indiai-óceán vízeire került az Atlantiról.

Vele szinte együtt érkezett ide a három fő üldöző: Thomas Ruyant, Yoann Richomme és Sebastien Simon. Tőlük nagyjából 100 mérfölddel lemaradva Jérémie Beyou és Sam Goodchild tartja a lépést az immár keletre tartó élbollyal.

Yoann Richomme az Arkea Paprec-kel a négyes élbolyban száguld – Fotó: Alexis Courcoux

A következő órákban és napokban sokat változhat a sorrend amiatt is, ahogy a hajók hosszútávú meteotaktikai elképzeléseik szerint irányt választva északabbra vagy délebbre kitérve választanak útvonalat, így a sorrend megállapításához figyelembe vett ideális útvonal éppen számított pontjához viszonyítva eltérően változhat a pozíciójuk. Ám addig, amíg továbbra is ilyen szoros versenyt futnak, szinte érdektelen, sőt olykor csalóka is lehet, hogy a pillanatnyi eredménylistán éppen ki sorolt előrébb. A sorrend változásokat majd nagy izgalommal jelentik a versenyt követő médiumok, de ezeknek a pillanatnyi pozícióknak a valós értéke majd napok múlva mutatkozik meg.















Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.