Vitorlázás
A 10. Vendée Globe szóló földkerülő nem csak abban különbözik az előző kilenc versenytől, hogy a rendezők meghatározták az indulók lehetséges számát, de ezúttal a versenykiírásban időkorlátot szabtak az érvényes célba érkezéshez. Eszerint az a versenyző, aki 2025. március 7-én délelőtt 8 óráig nem érkezik vissza a Les Sables d’Olonne kikötője elé kijelölt célvonalra, azt az eredménylistán a versenyből kiálltakkal azonosan értékelik.
Weöres Szabolcs és a New Europe jelenleg, a földkerülő verseny 30. napjának végén az őt ért baleset, a vitorlaszakadás és a javítás miatti kényszerű megállója következtében még az Atlanti-óceánon, a 38. helyen halad. Jelentősen lemaradt a mezőnytől, hiszen már minden hajó az Indiai-óceánon vitorlázik, és az éllovas Charlie Dalin rövidesen eléri a Csendes-óceánt is. Így joggal felvetődik a kérdés, hogy vajon Szabi és a New Europe hogy áll a limitidőhöz képest. Mennyi az esélye arra, hogy időben célba érjen?
A legutóbbi Vendée Globe-on Ari Huusela ugyanazzal a hajóval, amelyikkel most Szabi hajt, az utolsó helyen ért célba közel 117 nap alatt. Talán az ő eredményéből indultak ki a mostani időkorlát megszabásakor. De nézzük meg, hogy a korábbi földkerülőkön a célba érkezettek közül hányan lettek volna időn túl, a most megszabott limithez képest!
| Versenyek | Év | Célba érkezettek összesen | Közülük 117 nap 18 óra 58 percen túl | Kiállt hajók száma | Összes Induló |
| 1. Vendée Globe | 1989-90 | 7 | 2 | 6 | 13 |
| 2. Vendée Globe | 1992-93 | 7 | 4 | 8 | 15 |
| 3. Vendée Globe | 1996-97 | 6 | 2 | 10 | 16 |
| 4. Vendée Globe | 2000-01 | 15 | 4 | 9 | 24 |
| 5. Vendée Globe | 2004-05 | 13 | 3 | 7 | 20 |
| 6. Vendée Globe | 2008-09 | 11 | 3 | 19 | 30 |
| 7. Vendée Globe | 2012-13 | 11 | 0 | 9 | 20 |
| 8. Vendée Globe | 2016-17 | 18 | 1 | 11 | 29 |
| 9. Vendée Globe | 2020-21 | 25 | 0 | 8 | 33 |
| 113 | 19 | 87 | 200 |
Mint látható az első kilenc földkerülőn összesen elrajtolt 200 hajó közül 113 ért célba. Ezek közül 19-en vitorláztak hosszabb ideig, mint amennyi a most meghatározott időkorlát. Vagyis reális a veszély, hogy ha valaki lemarad, akkor kicsúszhat ebből a határidőből.
A limitidő a rajttól 2025. március 7-én 8.00-ig számítva: 117 nap, 18 óra, 58 perc, ami lényegében 117,8 nap. Szabi 2024. december 11-én, vagyis ma 15 óráig – ami nagyjából 30 nap és 2 óra –, összesen 5241 tengeri mérföldet tett meg, és 18661 tengeri mérföld állt még előtte.

Eszerint a napi átlaga 174,7 tmf, és a hátralévő útján napi 213,4 tengeri mérföldes napi átlagot kellene produkálnia ahhoz, hogy limitidőn belül célba érjen. Nyilván az eddigi menetét rontotta a kitérő a Kanári-szigetekhez, és az ott eltöltött bő egy nap. Ha mondjuk ennek kompenzálására, a valóban vitorlázott átlagának becsléséhez a menetidejét, a számításhoz használt osztót 30-ról 28-ra, két nappal csökkentem, akkor az átlaga 187,2 -re emelkedik, ha hárommal, akkor 194-re. Ám ez még mindig nem elegendő.
Mindez persze nyilván pontatlan okoskodás, mindössze arra jó, hogy elnagyolt megállapítást tehessek. Eszerint Weöres Szabolcs az eddig mutatott menetteljesítményével nem érhet a versenykiírásban megszabott limitidőn belül, vagyis 2025. március 7-én reggel 8 óra előtt célba.
Természetesen a déli óceánokon változik a helyzet, ott a napi átlagai akár jelentősen is javulhatnak. A dél-atlantin a Szent Ilona magasnyomású övezet megerősödött hatását, pestiesen mondva rendesen bekapta. Mindenesetre hajtania kell, ha a befutó listán a kiállt ellenfeleinél magasabbra értékelt versenyzőként szeretne célba érni a Vendée Globe-on. Az Indiai-óceánon, majd utána a Csendesen többször is kerülhet alacsonnyomású időjárási rendszerbe, ahol 30-40 csomós szelek kelet felé nagy tempóban hajtják. Ráadásul egy IMOCA hajó esetében a legbiztonságosabb hajózás a lehetőleg jó sebességgel vitorlázás, amikor a hajó kormányzása könnyebb, mint alulvitorlázott óvatos menetben, plusz a sebesség bőviti a meteotaktikai lehetőségeket az ideális útvonalválasztásban, ezért még kellőképp felgyorsulhat.

A New Europe november 18-án, miután elhagyta a horgonyzóhelyét, ahol Szabi a vitorláját javította. A vitorlán látható 7-es nem szám, hanem a javítás – Fotó: Irina Gracseva
Bizonyára a mezőnyhöz képest kedvezőtlen volt számára a neki jutó dél-atlanti időjárás, is de a hátránya az elmúlt héten folyamatosan növekedett. Viszonyításként: az előtte a 37. helyen vitorlázó kínai Xu eddigi napi átlaga 236 tmf, és így 1837 mérfölddel előrébb, az Indiai-óceánon vitorlázik. Ő például már akkor is beérkezhet a limitidőn belül, ha mostantól naponta csak 192 mérföldet teljesítene.

A 37. helyezett kínai Xu, már túljutott a Jóreménység-fok vonalán
Ruji
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.