Vitorlázás
Sydney, 2024. december 26. – Karácsony másnapján (Boxing day) ragyogó napsütésben, élénk érdeklődés közepette, nézőhajókkal zsúfolt vízen, 18-24 csomós északkeleti szélben 104 hajó részvételével rajtolt a 2024-es, a 79. Rolex Sydney Hobart Yacht Race.
A helyi idő szerint 13.00 órai rajt (magyar időben hajnali 3) után nem sokkal az élen a két leggyorsabb, a 100 lábas (30,48 méter) Maxi LawConnect és a Master Lock Comanche ért ki elsőnek az öbölből és fordult a nyílt vízen dél, a 628 tengeri mérföldnyire lévő hobarti cél felé.

A Comanche és a LawConnect a rajt után – Fotó: Carlo Borlenghi
Idén is kettejük párharca várható. A LawConnect, a 2023-as győztes, míg a Comanche, a verseny pályarekorderje. Utóbbi csapata nyilván alig várja, hogy visszavágjon, hiszen tavaly 51 másodperccel (!) kaptakk ki a LawConnnecttől közvetlenül a célvonal előtt.
A Comanche rekordja 1 nap, 9 óra, 15 perc, és nem reménytelen ennek megjavítása a mostani futamon. Ugyanis a rajtnál és a pálya első szakaszára erősödő északnyugati szelet ígérnek az előrejelzések. Ez később délnyugatira fordul, és várhatóan bedurvul, viharossá erősödik. Kérdés, hogy ez mikor történik meg, hol éri az éllovasokat.
Öt órával a arajt után a Master Lock Comanche kilenc tengeri mérfölddel vezetett a LawConnet előtt. Az első 24 óra gyors menetet ígér. A szél a nyílt tengeren már most, a rajt idején is erős, viharos, zivataros, és lesz ez még kellemetlenebb is. Így várhatóan a szokottnál több hajó adja majd fel a versenyt.
Már meg is van az első nagy név, aki nem teljesíti a pályát: helyi idő szerint nem sokkal délután 4 óra után a tavalyi előnyszámításos győztes, vagyis a Tattersal”s Cup védője a 66 lábas Alive jelentette be, hogy kiállnak.

A tavalyi győztes Reichel/Pugh 66-os Alive három órányi menet után feladta a versenyt – Archív fotó: Andrea Francolini
Az idei flottában hat korábbi győztes – pontosabban most már csak öt – versenyzik, és az erős szélben további csapatoknak van esélyük az értékes kupa megszerzésére. Hat tengerentúli jacht tette meg a jelentős utat Ausztráliába. Utoljára nem-ausztrál győztes 2016-ban volt az új-zélandi Giacomo.
Egyre népszerűbb a négykezes kategóriá. Idén 23-an indultak mindössze kétfős legénységgel.

A legkisebb és a legöregebb – Kismet és a Maritimo Katwinchar
Számos legendás vitorlás is megtalálható a mezőnyben, mint például a háromszoros győztes Love & War. A legkisebb résztvevő a 9,3 méteres 1955-ben épült Kismet, egyben a második legidősebb az 1904-ben épült 32 lábas kétárbócos ketch, Maritimo Katwinchar után.
A verseny honlapja: Rolex Sydney Hobart Yacht Race 2024, és ugyanonnan nyílik a címoldalról az élő grafikus nyomkövető is.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.