Ocean Race 2023 – Betekintés a vasárnap rajtoló 5. szakaszba

Árbóctörések után – újra négyhajós az Ocean Race mezőny

A Holcim PRB-nek sikerült a logisztikai mutatvány – rajtolhat, a Guyot Environement – Team Europe számára esélytelen volt, hogy ott legyen a newporti indulásnál.

Kevin Escoffier csapata még a 4. szakasz elején a brazil partok közelében vesztette el az árbócát. Aránylag gyorsan kikötőbe érhettek. Rio de Janeiróból teherhajón 16 nap alatt Newportba érkezett az egyébként sértetlen IMOCA 60-as. Ugyanakkor befutott az új árbóc is, így mindent összeszerelhettek és készen állhatnak a rajtra.

A Rosaire A. Desgagnes fedélzetén a Holcim Megérkezik Newportba – Fotó: GorgiaSchofield / polaRYSE

Azzal együtt, hogy kiestek egy szakaszból, még mindigg ők vezetik az eredménylistát, még ha csak egyetlen ponttal is az 11th Hour Racing és a Team Malizia előtt.

A versenyben már másodszor balszerencsés Guyot Enviroment nem érhette el a rajtot. Az árbócuk a szakasz utolsó részén, hatszáz mérföldnyire Newporttól veszett el. Motorozva, segédvitorlázatot eszkábálva, útközben egy teherhajótól kétszáz liter plusz gázolajat szerezve vergődtek el a kanadai Halifaxig. Onnan teherhajón utaznak át Európába, de még bizonytalanok abban, hogy miként állnak vissza a versenybe. A szűk keresztmetszetük az árbóc.

Nem nyilatkozták szó szerint azt, hogy nincs tartalékárbócuk, de azt mondták, hogy nem látják még tisztán, ezt a hiányt hogyan oldják meg.

Miért kevés az IMOCA 60 árbóc

Egy ilyen méretű árbócot nem tartana előre elkészítve raktáron egyetlen árbócgyártó sem. Még akkor sem, ha a most érvényes IMOCA szabály egységes, egyforma árbócokat ír elő az újonnan épülő hajókra. Ráadásul az előírás már öt-hat éve azt is megköti, hogy az árbóc egyetlen helyen, a francia Isomatnál készülhet. Ugyanakkor egy ilyen rudazat túl drága ahhoz, hogy miden csapat tarthasson tartalékot. Ha pedig tartana, akkor még az okoz nehézséget, hogy az Isomat már nagyon távoli időpontra vállalja a megrendelések teljesítését. Hiszen rengeteg IMOCA 60-as épült az utóbbi időben, és most is van még a műhelyekben készülő friss hajó, élő árbócrendelésekkel.

Érkezik a Holcim PRB új árbóca – Fotó: Jules Moore

Az osztályszövetség számára a gyártó persze igyekszik raktáron tartani egy általános tartalékot, de biztos, hogy nem többet. Csak feltételezem, de könnyen lehet, hogy éppen ez a tartalék került most a Holcim PRB-be.

Magyarul, lehetséges, hogy a Guyot-nak nincs tartalék árbóca, és valószínű, hogy a gyártó sem tud gyorsan ssegíteni rajtuk. Tehát előfordulhat, hogy most olyan csapattól kell árbócot szerezniük, aki tartalékolt, vagy van például egykor törött, de megjavított darabjuk talonban.

Az 5. szakasz, az utolsó óceáni menet a földkerülőn

A versenyzők ugyan megtették már az összes táv 80 százalékát, ám a pontoknak, még csak alig több, mint a fele kelt el. Még dupla ponttal számít a most rajtoló transzatlanti szakasz, és ezt követik a rövid európai sprintmenetek. Így a verseny nem csak azért nyílt, mert kicsi a pontkülönbség az első három között, de még a lemaradt Biothermnek is van elméletileg esélye befogni a éllovasokat.

A verseny szoros, még akár a Paul Meilhat vezette Biotherm is győzhet, bár most ők csak a negyedikek

Újabb árbócokra, hajókra veszélyes futam

A Newport (USA) – Aarhus (Dánia) közötti várhatóan 8-9 napos transzatlanti menet számos veszélyt, izgalmat ígér. A navigátoroknak, taktikusoknak kész rémálom lehet.

Az első három napon nagyon változékony és jó eséllyel helyenként erős szélre számíthatnak. Új-Fundland közelében lesz a jéghegyek miatt zárt zóna, de arrafelé még zátonyokra is kell figyelniük.

Az egész transzatlanti meneten jellemzően sok az akadály és nagy a forgalom. A partok közelében gáz- és olajtermelő állomásokkal, természetesen halászokkal és egyes részeken erős kereskedelmi hajó forgalommal kell számolniuk.

A navigátorok feladatát komplikálja az Európa felé folyó Golf-áramlat, amely olykor zavaros, veszélyes hullámzást is okozhat

Az időjárás-előrejelzések olyan értelemben kedvezők, hogy a következő napokban nem várható az észak-atlanti vizeken nagyon erős szeleket hozó alcsonnyomású időjárási rendszer, ciklon átvonulása. Így arra is kicsi az esély, hogy olyan fronttal szembesüljenek, mint a newporti befutó előtti napokban, amikor eltört a Guyot árbóca.

Jelenleg úgy tűnik, hogy majd egy erős anticiklon északi oldalán kedvező irányú szélben száguldhatnak Európa felé. Ám a hullámzás az Atlanti-óceán északi felén nem barátságos, ezért a csapatoknak nagyon oda kell majd figyelniük a hajóikra, nehogy túlerőltessék a felszerelést.

Tempós menet várható.

Ruji

Nyomkövetős térkép a verseny honlapjáról



















Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!