Ocean Race Europe 2025 – A sorrend és annak fő okai –  3. rész

Pár szó a verseny állásáról, csak alapnak a továbbiakhoz

Az Ocean Race Europe utolsó eseménye van csak hátra: a szeptember 20-án szombaton délután következő pályaverseny a montenegrói Boka-öbölben.

Ettől függetlenül a győztes már megvan. Az ötből négy szakaszt megnyerő, plusz a pontszerző kapuknál is jól teljesítő Biotherm előnye immár behozhatatlan. Tehát Paul Meilhat és csapata – Amélie Grassi, Sam Goodchild, illetve Joe Buttell vagy Benjamin Ferré, akik egymást váltották a szakaszokon – egyértelmű győztesek.

A második helyért még folytatódik a küzdelem a Holcim PRB és a Paprec Arkéa között. A matek egyszerű és világos: aki legyőzi a másikat a Boka-öbölben, az lesz a második. A többiekkel nekik sem kell mással foglalkozniuk, mert őket sem előzheti meg semelyik üldöző hajó.

Ugyanez a helyzet a 4-5. helyen az Allagrande Mapei Racing és az egy ponttal mögöttük álló Team Malizia között.  ?ögöttük biztosan ötödik lesz végeredményben a Canada Ocean Racing, és hatodik a svájci Team Amaala.

Tehát a verseny lényegében eldőlt. Nem született meglepő eredmény, erre lehetett számítani már szinte az első pillanattól kezdve. Ez az eredmény következik a hajókat és a csapatokat önmagukban vizsgálva.

Különleges körülmények, amelyek nem hasonlítanak a Vendée Globe-ra

Az Ocean Race – akár földkerülő, akár európai – nem csak abban tér el a Vendée Globe-tól, hogy az IMOCA 60-asokat négyfős (plusz médiamunkás) csapatok vitorlázzák. Abban is nagy a különbség, hogy a pálya sok szakaszra osztott. A Vendée Globe-on a stratégia is a teljes földkerülésre kialakítandó, és természetesen a hajók felkészítése, a felszerelés megválasztása stb., is egészen más, ha konkrétan meghatározható rövidebb szakaszokra osztott a pálya.

A négykezes és csapatos versenyzés az elmúlt évtized „terméke” az IMOCA osztályban. A mezőnyben az egyetlen kifejezetten többfős csapat számára épült hajó a többitől ránézésre is különböző Team Malizia. A jövőben azonban több olyan IMOCA is épül, amelynél a belső kiképzés a csapatos vitorlázást szolgálja majd, miközben többen továbbra is kifejezetten szólóvitorlázáshoz optimalizált darabokra vágynak.

 

Például eddig ritkán látott együttműködésre készül Thomas Ruyant, Boris Herrmann, és Lois Berrehar. Mindhármuk új hajóját Antoine Koch és Pascal Conq tervezi és az olasz Persico építi. A három hajó ugyanabban az építősablonban készül, vagyis a héjformájuk teljesen egyforma lesz, ám a belső kiképzésük, a fedélzeten a kajüttető kialakítása és néhány felszerelés megoldás eltérő lesz. Ruyant és Herrmann számára csapatos vitorlázásra alkalmas hajók épülnek, Berrehar csak a földkerülőre hajt.

A hajók közötti különbségek természetesen az Ocean Race Europe-on is döntő szerepet játszottak a sorend kialakulásában. Éppen csak, ami itt előny vagy hátrány, az a földkerülőkön nem okvetlenül számít annak.

A győztes Biotherm – Paul Meilhat

A Biotherm 2022-ben szállt vízre. Guillaume Verdier tervei alapján épült abban a héjsablonban, amelyik korábban Ruyant sikerhajója a LinkedOut építésekor készült. Paul Meilhat máig már nagyon sokat vitorlázhatott a hajójával, mert indult vele már a 2023-as földkerülő Ocean Race-en (4. lett), majd a 2024 novemberében rajtolt Vendée Globe-on, ahol jól ment és 5-ként ért célba.

A versenytapasztalatok alapján Meilhat folyamatosan fejleszti a hajóját. Új orra lett, valamint a Vendée Globe óta a legmodernebb, újgenerációs foilok beépítése és új kormányrendszer tette megbízhatóbbá és gyorsabbá.

Paul Meilhat – Biotherm

A Biotherm kokpitja a többiek teljesen zárt felépítményeivel szemben hátrafelé hagyományos módon teljesen nyitott. Ez inkább hátrány a földkerülőn, ám itt az Ocean Race Europe-on az ellenfelek olykor irigykedve pisloghattak a Biothermre, amikor a harmincfokos mediterrán hőségben a bezárt hajókban főttek.

Idén deklaráltan az Ocean Race Europe a Biotherm projekt fő versenye. Paul Meilhat volt az összes skipper közül az egyetlen, aki határozottan kijelentette, hogy nyerni jött. Vagyis 2025-ben az Ocean Race Europe a számára legfontosabb verseny, és erre fókuszáltak. Ennek megfelelően optimalizálták a hajót is. A mezőnyben a Biotherm a legkönnyebb hajó, ami az állandóan változó időjárásban, az elálló és újra érkező szelekben nagyon sokat számít.

Ha egy foiler akár csak egy-két csomóval gyengébb szélben, vagy egyáltalán gyorsabban képes szárnyra kapni, mint a többiek, az több csomós sebességfölényt jelent addig, amíg csak ő foilerezik, és ezzel akár mérföldekre is elhúzhat. Hiszen a foilerek szárnyra kelve a látszólagos szelük felgyorsulása révén nem csak sokkal többet gyorsulnak, mint egy átlagos vitorlás, ha pöffbe ér, de a menetszél segítségével a szárnyalást, a sebességfölényt még egy-egy gyengülésben is képesek fenntartani, miközben az ellenfelek lehet, hogy csak lassan úsznak. Ez a jelenség például különösen látványos a SailGP künnyű F50-es katamaránjait átmeneti szélerőben való vitorlázáskor figyelve, de kisebb mértékben igaz az IMOCA 60-asok esetében is.

A Biotherm nem úgy győzött ötből négy szakaszon is az Ocean Race Europe-on, hogy a sebességfölényével meglépett volna, és a többiek csak nézték. A megnyert futamokon is olykor visszacsúsztak a harmadik, vagy akár a negyedik helyre is. Ám a változásokra nagyszerűen reagálva visszaálltak az élre. Ilyenkor számított a jobb „induló sebességük”, ráadásul a sikereik egyre hízlalták az önbizalmukat, ami szükséges a jó taktikai döntések meghozatalához.

Ezt igazolják Paul Meilhat szavai is: „A Földközi-tenger nagyon különleges, és ez nem mindig örömteli. Megesik, hogy 20 csomós tempóban rohansz, majd egy perc alatt 20-ról nullára csökken a sebességed, és gyengeszeles vergődés kezdődik. Minden apróságokon múlik. Hogy mennyire látod előre ezeket az akár durva változásokat, és ezt hogyan veszed figyelembe a mezőnyben való helyezkedéskor.”

Paul Meilhat a kormánynáé. A Biotherm az egyetlen hajó, ahol nyitott része is van a kokpitnek.

A Biotherm a legkönnyebb a mezőnyben, sokat dolgoztunk ezért. Elég gyors szembeszélben krajcolva is gyenge és közepes szélben, de például Gibraltár után nagyon-nagyon gyorsak voltunk hátszélben, nyugati széllel, és sík vízen átlagosan 30 csomós sebességgel haladtunk, ami hihetetlen volt. Szóval nekünk valószínűleg könnyebb vitorlázni a Földközi-tengeren, mint a többieknek. Legalább is így gondoljuk, és ez önbizalmat ad a jó navigációs döntések meghozatalában a taktikus helyezkedéshez.”

A verseny nyomkövetős térképét, és azon az időjárás-előrejelzéseket figyelve rendre az látszott, hogy a Biotherm nagyszerűen helyezkedik a mezőnyben az éppen közeledő változásra tekintettel, ráadásul a változékony szelekben feltehetően gyorsak voltak a vitorlacserék és manőverek végrehajtásában is. Erre magyarázatot ad a legénységi lista: a Biothermen vitorlázik a legjobb, és legösszeszokottabb csapat.

Paul Meilhat társai közül Sam Goodchild és Benjamin Ferré is Vendée Globe versenyző. Mellettük Amélie Grassi csapattag volt a földkerülő Ocean Race-en. Jack Boutell pedig Volvo Ocean Race győztes (Dongfeng 2017-18) a legutóbbi európai versenyen pedig a Mirpuri Teamet vezette a VO65 osztályban. Vagyis a Biothermen vitorlázik a feltehetően legjobban összeszokott, és a hajót különösen jól ismerő csapat, ami hatalmas előny az ilyen szoros versenyben

Maga Paul Meilhat  a 2016-os, a 8. Vendée Globe-on vált ismertté, amikor a Csendes-óceánig nagyszerűen ment. Akkoriban jelentek meg az első foilrerek (7 darab), és Paul volt az egyenes uszonyos hajókkal hajtók közül messze a legjobb. Aztán szétesett a tőkesúlyt billentő hidraulikája és kiállni kényszerült. A következő szóló földkerülőre nem tudott hajót szerezni, és rajthoz állni, ám ezután, a 2024-es versenyre már az egyik legjobban előkészített programmal készült. Akkor épült meg számára a foiler Biotherm.

Azonnal indult vele az Ocean Race-en, majd jól ment a Vendée Globe-on, és elszántan tovább hajt arra, hogy ott legyen a 2028-as szóló földkerülőn.

Team Paprec Arkéa – Yoann Richomme

A legutóbbi Vendée Globe egyik meglepetésembere volt a földkerülőn újonc Richomme, aki végig szorongatta az első helyen hajtó nagy esélyes Charlie Dalint. Ehhez nagymértékben hozzájárult a 2023-ban elkészült hajója, amelyet Antoine Koch és a Finot/Conq iroda tervezett. Két ilyen hajó vett részt a 10. Vendée Globe-on, a másik a mostani Mapei, amellyel akkoriban (Vulnerable) Thomas Ruyant vitorlázott.

Egy földkerülőn feltehetően a többre képes ez a hajó, mint a Biotherm. Legalább is nem véletlen, hogy az újonnan épülő hajók között gyarapodnak a Koch-Conq tervezésű darabok. Ám ez a partmenti és beltengereken való vitorlázás más világ. Természetesen lehetnek olyan körülmények, amikor az Paprec Arkéa előnybe kerülhet a többiekhez képest az Ocean Race Europe-on is.

Yoann Richomme mondta: „Amikor 20 csomós bőszélben vitorlázunk, három-négy csomóval gyorsabbak vagyunk. A többiek nem repülnek teljesen. Nem sajátították el, vagy nem tudom mitől, de nem számít. Csak az, hogy ilyenkor előnyünk van, és a hajónk egyszerűen lenyűgöző ilyen körülmények között. Annak pedig még jobban örülök, hogy szerintem sokat fejlődtünk olyan helyzetekben, szél és hullámviszonyokban, ahol tavaly sebességbeli lemaradásunk volt. Imádom ezt a hajót!  Minden nap tanulok valami újat, és lenyűgöz a tanulási görbénk. Jó látni, hogy milyen sok lehetőség van még a hajóban.”

A Paprec Arkéa olykor teljes szárnyalásra is képes, pedig az ő kormányán sincs T-szárny

Ugyanakkor a Biothermhez képest a Paprec Arkéa esetében az Ocean Race Europe nem kiemelt verseny. Ők inkább a társ-szponzorok miatt szálltak be ebbe a versenybe. Ennek megfelelően a csapat messze nem olyan összeszokott, és közel sem olyan tapasztalt a csapatos vitorlázásban, mint a Biotherm legénysége.

Vagyis Yoann Richomme és a Paprec Arkéa számára az Ocean Race Europe a hosszútávú terveiket tekintve elsősorban hajófejlesztést szolgálja. Egy versenyző esetében persze olyan nincs, hogy az eredmény másodlagos kérdés. A vízen, rajt után nincs ilyen, és Richomme és társai minden idegszálukkal a győzelemre hajtanak. Mégis, valójában esetükben, a projektet tekintve az eredmény mellékes, inkább a komplett marketinghatás számít. Ez pedig önmagában is a BIotherm mögé sorolta őket.

Nagy harcban állnak a Holcim PRB-vel a második helyért. Köztük a montenegrói öbölfutam dönt majd. De, csodálkoznék, ha ezért a második helyért bármennyire is kockáztatnák a hajót. A Boka-öbölbeli menet csakis a versenyrendezők marketingcéljait, a nézettséget szolgálja. Biztos vagyok, hogy a versenyzőknek púp a háton, és ennek megfelelően fogják magukat odatenni, figyelemmel a Kielben történtekre.

Holcim PRB – Rosalin Kuiper

A 2022-ben elkészült Guillaume Verdier tervezésű Holcim PRB egy nagyszerű all-round hajó. A 2023-as Ocean Race-en végül 2. helyen végzett, de amíg el nem tört az árbócuk Brazília közelében, és amíg nem bomlott meg a Kevin Escoffier vezette csapat egysége, addig ők voltak a legjobbak a földkerülőn.

Upsz! Leírtam Kevin Escoffier nevét! Hibáztam volna?

Ugyanis Escoffier teljesen eltűnt az IMOCA világából, miután egy soha a nyilvánosság felé nem részletezett balhé után – amely egy newporti éjszakai bárban egy női csapattársnak tett verbális ajánlattal kezdődött, és az transzatlanti szakaszon folytatódott – bármilyen tárgyalás és pontos magyarázat nélkül egyszerűen kiradírozták őt a vitorlás világból. Éljen a demokrácia és a jogállamiság modern módra! Ahogy Sztálin letöröltette a fotókról az éppen úri jókedvében kivégzett tábornokait. Ha ránézek, mondjuk az IMOCA honlapon a Holcim PRB történetére, akkor még csak a neve sem szerepel ott, holott a hajó eredetileg a számára, az ő Vendée Globe részvétele érdekében épült…

A Holcim PRB eredetileg Kevin Escoffier számára épült

A Holcim PRB deklarált skippere ezen a versenyen a holland Rosalin Kuiper, aki a 2022-2023-as Ocean Race-en a Team Malizián vitorlázott. Neki nincsenek igazán komoly egyéni versenyeredményei, viszont nagyon tapasztalt óceáni vitorlázó. 18 évesen szólóban elhajózott Európából Ausztráliába, és számtalan nagy offshore versenyen volt csapattag. De, nem olyan nagy név, mint a többi hajó skippere. Kuipert nagymértékben segítette a nemzetközi vitorlázásban is érvényesülő kiegyenlítő politika, a női vitorlázók érvényesülési ehetőségeinek kiszélesítése.

Ezzel véletlenül sem szeretném őt leértékelni, de nagyon csodálkoznék, ha valóban ő lenne a Holcim PRB-n a kapitány egy olyan csapatban, amelyet Franck Cammas, Nicolas Lunven és Carolijn Brouwer alkot! Amely csapat nagy nevekből összeállított, ám alkalmi társulás. Ez nyilvánvalóan megmutatkozott a kieli rajt után, amikor ütköztek a Mapeivel. A szabály értelmében ők voltak az útjogosak, ám az ütközés azért történt, mert amikor a két érintett hajó egy nagy pöffben elvesztette az uralmat az irányítás felett, akkor ők a Holcim PRB-n még mindig magatehetetlenül vergődtek, miközben a Mapei csapat már úrrá lett a helyzeten, és megindult…

Ezzel együtt éppen a nagy nevekből álló csapat (és az első szakaszra megkapott átlagpont) tette azt lehetővé, hogy most versenyben legyenek a második helyért Richommékkal. Hiszen ők is számtalanszor jöttek fel ötletes vitorlázással egy-egy lemaradás után. A leglátványosabb menetük éppen az utolsó, Montenegróba vezető hosszú szakasz lett (Kuiper nélkül), ahol az első napokban jelentősen leszakadtak az élmezőnytől, ám élve a szélviszonyok kínálta lehetőséggel visszakapaszkodtak a legjobb négybe, és már az Adrián nagyon okosan vitorlázva értek célba a második helyen.

Nicolas Lunven most nem a Holcim PRB-t, hanem a Paprec Arkéát erősíti

A Holcim PRB egy kifejezetten jó, sokoldalú hajó, mondhatni „tipikus Verdier”. A Kevin Escoffier helyét átvevő Nicholas Lunven nagyszerűen vitorlázott vele a Vendée Globe-on (6. lett), és alaposan ismerheti. Franck Cammas pedig az egyetlen olyan területre jött, ahol még újonc és nem világsztár, viszont a Vendée Globe-on való részvételt tervezi, ezért nem egyszerű csapattag, hanem éppen mélyre ásó mágus, aki minden porcikájával benne van a hajtásban.

Allagrande Mapei Racing – Ambrogio Beccaria

A Paprec Arkéa testvérhajója, amellyel korábban Thomas Ruyant 4. helyet elérve tejesítette a Vendée Globe-ot, és most is ott van a hajón (egykor For People, majd Vulnerable – Thomas Ruyant), egy másik szóló földkerülővel Morgan Lagravierre-rel, és a három Ocean Race földkerülőn vitorlázott, azelőtt pedig háromszoros olimpikon Carolijn Brouwerrel.

Manon Peyre, Ambrogio Beccaria és Thomas Ruyant – Fotó  Pierre Bouras / Allagrande MAPEI / The Ocean Race

A skipper pedig Ambrogio Beccaria, akit az egyik legtehetségesebb fiatal szólóvitorlázónak tartanak. Mini Transat győztes (2019), majd az elmúlt években Class 40 osztályban tarolt. Most pedig fellépett IMOCÁra, és a Vendée Globe részvételt célozza. Neki az Ocean Race Europe elsősorban a tanulást szolgálja, és láthatóan jól fejlődik a tapasztalt óceáni menők gyűrűjében. Ugyanazt az utat járja, hasonlóan eredményesen, mint, amelyet Ruyant tett meg tíz évvel korábban, és remekül megértik egymást.

A Koch-Conq tervezésű hajó a most futó legmodernebb foileres IMOCA 60-asok egyike, és a csapat itt az Ocean Race Europe-on is jelentősen előrelépett vele. Az első futamon elszenvedett ütközés után kiálltak, és az óvásban vesztesként ők nem kaphattak átlagpontokat, ahogy a Holcim PRB. Ezért vannak harcban csak a 4. helyért a Team Maliziával. Amúgy a futamokon inkább az élmezőnybe tartoztak, és esélyesek megőrizni ezt a helyet a Malizia csapattal szemben.

Balszerencsések voltak az első szakasz rajtja után, de feltehetően megőrzik a negyedik helyet a Team Maliziával szemben. Mindenestre a pontszámokat tekintve, kettejük közül az lesz végeredményben előrébb, aki a montenegrói futamon megelőzi a másikat.

Tema Malizia – Boris Herrmann

A VPLP tervek alapján Malizia – SeaExplorer néven 2022-ben vízre szállt hajó az 11th Hour Racing mellett az egyetlen eddig csapatos versenyzésre kialakított IMOCA 60-as. Ami egyébként az ő esetében látványos is. A többinél nagyobb oldalmagasságú, látványosan előre nyúló és osztott kokpittel épült hajó ebben a mezőnyben a legkevésbé a zűrös mediterrán időjárásra való hatvanlábas. Annak idején, amikor a 10. Vendée Globe-ra elemezték a hajók esélyeit, a Team Malizia és Herrmann esetében a déli óceánokon várták a kiugró teljesítményt. Ami meg is lehetett volna, éppen csak Boris túlságosan lemaradt az élmezőnyhöz képest, mire a déli vízekre érkeztek.

Boris Herrmann a Maliziával a Vendée Globe-on 2024-ben

Boris Herrmann nagy híve a csapatos vitorlázásnak az IMOCA osztályban, és ez így is marad, hiszen az új hajója is csapatversenyzésre kialakított lesz. Természetesen két földkerüléssel a tarsolyában kiválóan ismeri a hajóját, és a csapatába is tapasztalt menőket – mint Justine Mettreux, vagy Will Harris – vagy feltörkevő nagy tehetségeket válogatott, mint Cole Breuer, vagy Lois Berrehar.

Amit lehet, azt talán ki is hozták a mezőny legnehezebb hajójából.

Canada Ocean Racing – Be Water Positive – Scott Shawyer

Ez a 2021-ben vízre szállt Verdier-hajó volt az első csapatos menetekre tervezett és kialakított IMOCA 60-as. 11th Hour Racing – Malama néven kezdte a vízi karierjét, Nem olyan látványosan csapathajó, mint a Malizia, és ezt bizonyította a Vendée Globe-on is, ahol Sébastien Simon parádésan ment vele (Groupe Dubreuille). Bár a Csendes-óceán elején elvesztette az egyik oldali emelőuszonyát, mégis meg tudta magát tartani a 3. helyen a célig.

Tehát akár az esélyesek közé is tartozhatna itt az Ocean Race Europe-on. A hasonló európai futamokkal záruló 2022-2023-as Ocean Race győztese volt.

Canada Ocean Racing – Be Water Positive

Ám Scott Shawyer a mezőny legtapasztalatlanabb skippere, különösen a foileres vitorlázásban járatlan még. Neki különösen nagy szüksége volt olyan tapasztalt menők segítségére, mint Pip Hare, Sébastian Marsett, Christopher Pratt, Brian Thompson. Viszont a hajó maga nekik is ismeretlen, és mindez együtt túl nagy hátrányt jelent. Nem jutottak az első négy közelébe egyetlen szakaszon sem.

Shawyer – aki nem is vett részt minden szakaszon – egyelőre csak ízlelgeti a hajót, és még nagyon-nagyon messze van attól, hogy kihasználhassa a benne rejlő potenciált, amit viszont Seb Smon már megmutatott. Majd meglátjuk, hogy a kifejezetten amatőr vitorlásmúlttal bíró 54 éves Shawyer lesz-e az első kanadai, aki a 3. Vendée Globe-on a Csendes-óceánon elveszett Gerry Roufs nyomdokaiba lép a 2028-as földkerülőn. Addig még rengeteget kell tanulnia.

Team Amaala – Alan Roura

Az utolsó pilllanatban csatlakoztak, és minden szemnpontból őket várhattuk az utolsó helyre.

A svájci Team Amaala a mezőny legöregebb hajója. 2019-ben épült, még második generációs foiler, amellyel  Alex Thomson tört győzelemre Hugo Boss néven 2020-ban. Ám az alulméretezet hajónak sok műszaki problémája akadt, és Thomson kiállt. Ezután került Alan Roura tulajdonába. Ő egykor a legfiatalabb Vendée Globe résztvevő volt, és már három földkerülő van a tarsolyában, ám 12., 17. és 18. helyeivel soha nem tartozott az élmezőnybe. Ezúttal pedig Conrad Colman és Simon Koster társ-skipperek segítségével ismeretlen, újonc, tehetségesnek tartott svájci fiatalokból alkotott csapatot. A céljuk az volt, hogy őket bevezessék a nyílt tengeri vitorlázás, és foilerezés rejtelmeibe.

Az IMOCA 60-asok elképesztő fejlődése: A 2019-ben vízre szállt egykori Hugo Boss  VII. most a verseny leglassabb hajója

A legörgebb hajóval, egy inkább hosszú távú óceáni versenyeken tapasztalt szkipperrel vitorlázó amatőr legénység = utolsó hely, általában többszáz mérfölddel még az utolsó előtti mögött is. Ez volt a tőlük várható eredmény, és így is teljesítettek. Egy felkészültebb, profibb csapat nyilván nem lenne ennyire lassú az Ocean Race Europe többi résztvevőjéhez képest.

Ruji

Szeptember 21-én kerül sor az Ocean Race Europe zárófutamára a montenegrói Boka-öbölben. A versenyt élőben közvetíti az Eurosport2 és HBO Max 14 órától 15 óra 30 percig.

 

A verseny nyomkövető oldala 

 






















Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.