ILCA EB – Vadnai Jonatán 3. helyen áll négy futam után

Erősszeles nap – nekünk való

A franciaországi Hyéres-ben az olimpiai Laser hajóosztályok (ILCA 6 és ILCA 7) Európa-bajnokságán a második versenynapon kifejezetten erős szélben került sor a harmadik és a negyedik futamra.

Ezeken Vadnai Jonatán ismét remekelve 9., majd 3. helyeken ért célba, és négy futam alapján az összetett eredménylistán egyet előre lépve jelenleg a 3. helyen áll a 169 hajós mezőnyben. Előtte öt és két ponttal két brit versenyző van, Michael Beckett és Elliot Hanson. Bátyja a kétszeres olimpikon Vadnai Benjamin 12. és 9. helyeken ért célba a selejtezőcsoportjában és jelenleg 28. a teljes EB-listán.

Érdi Mári is nagyszerűen vitorlázott, így előrébb került az összetett versenyben, miután ezen a napon 7. és 8. helyezéseket ért el. Ő ezzel most 18. Az olimpiai ILCA 6 osztályban (női Laser Radial) 110 versenyző vesz részt ezen az Európa-bajnokságon. Az élen a francia Maud Jayet és az ausztrál Sarah Douglas osztozik az első két helyen pontazonossággal. Húsz ponttal  vannak Mári előtt, vagyis az élmezőny nagyon sűrű.

Részletes eredmények ITT olvashatók a verseny honlapján

A verseny honlapja ITT található.
Az EB honlapján november 19-től, vagyis szombattól nyomkövetős térképen élőben is figyelhető lesz a futamok alakulása.






Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.