Vitorlázás
Ami persze nem volt kérdés, hiszen ILCA 7-ben Vadnai Jonatán és Benjamin, valamint ILCA 6-ban Érdi Mári nagyon messze elől voltak a selejtezőfutamokon, messze az 55-ös határtól, ahány hajó kerülhetett a döntő futamokra az Arany csoportba.
Pénteken a tervezett kettő helyett csak egy futamra került sor Hyéres-ben az olimpiai ILCA osztályok Európa-bajnokságán. Reggel túl erős, 25+ csomós szél fújt ahhoz, hogy a rendezőség vízre küldje a mezőnyt. Ám a halasztás nem tartott sokáig, sőt a szél ereje gyorsan enyhült, ráadásul irányában nagyon instabil lett, ami próbára tette a versenyrendezőséget. A női laseresek elrajtoltak, de már az első szakaszban visszalőtték a futamot, a férfi mezőny pedig el sem rajtolt, mert nem sikerült jó pályát rakni a forgolódó szélben. Végül új irányból érkezett 10-15 csomós szél, amiben egy-egy futamot rendezhettek. Így az EB selejtező szakasza 5 futammal zárult.

Érdi Mári és Vadnai Benjamin is tovább javulva folytatta az előre kúszást az összetett listán, Vadnai Jonatán pedig tartja a helyét az élmezőnyben. Mári a pénteki 4. helyével már 12., illetve Benjamin is 4. lett a férfi mezőnyben és ezzel már 18. az összetett listán.
Jonatán is jól ment, ugyanolyan jól, mint a korábbi négy alkalommal. Az utolsó selejtezőfutamon 6. helyen ért célba. Az összetettben azért sorolt ezzel mégis a harmadik helyről hátrébb az összetett 7. helyre, mert most már egy kiesőfutammal számolják az eredményeket, ami ennyi futam után még a hektikusabban szereplőknek javít többet az eredményén. Márpedig Joni eddig minden futamon egyenletesen jól ment, nincs tízen kívüli helye (2., 4., 9., 3., 6.), és a dobogótól csak két pontnyira van.
Mári folyamatosan javít az első napi helyezéseihez képest (11., 13., 7., 8., 4.) és jön előre. Hasonlóképpen Vadnai Benjamin is egyre előrébb tart (10., 6., 9., 12., 4.).
Nagyszerűen vitorláznak. Ha így folytatják, összességében minden idők legsikeresebb magyar Európa-bajnoki szereplésének örülhetünk a végén.
Részletes eredmények ITT olvashatók a verseny honlapján
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.