Vitorlázás
December 15-én, vasárnap 21.45-kor (UTC) eltört a Vendée Globe szóló földkerülő verseny 15. helyén vitorlázó brit Pip Hare hajójának árbóca. 1500 mérföldnyire volt attól, hogy féltávra érjen. Pip biztonságban van, a csapata és a verseny rendezősége a mentésen dolgoznak.
Pip Hare beszedte a vízből a törött árbóc darabjait és épített egy segédrudazatot, hogy a part felé haladhasson. Ezután készítette a következő videót, érthetően lesújtva.
Bár tapasztalt, egykor a Mini Transatból indult ismert skipper volt, mégis kevesen gondolták volna, amikor 2016 novemberében az álmát megvalósítva elrajtolt a 9. Vendée Globe-on, hogy messzire jut az akkor 46 éves brit hölgy. Egy 1999-ben Bernard Stamm által építtetett öreg hajóval, az egykori Superbigou-val rajtolt. Két célja volt. A pálya teljesítése, és hogy beszámoljon, az útjáról, elmesélje az élményeit.
Mindkettőt parádésan teljesítette. 95 és fél nappal a rajt után – kevesebb, mint egy nappal elmaradva Ellen McArthur korábbi női földkerülő rekordjától -, 19-ként, hat hajót megelőzve érkezett a célvonalra, és menet közben előrébb is járt a mezőnyben a nagyon öreg hajóval. A kiesőkkel együtt összesen 14 ellenfelét győzte le.
Jó pestiesen úgy mondanánk, hogy „kőkemény volt a csaj”. Például a Csendes-óceánon kicserélte az eltört kormánylapját, márpedig azon a hajón még nem a tükörre függesztett, hanem a hajótestből kinyúló tönkcsöves kormány volt. De, számítva ilyen balesetre, vitt magával egy komplett kormánylapot, és a cserét még a rajt a előtt begyakorolta. Ez rendben is van, de a Csendes-óceán közepén ugyanazt megvalósítani, nem kis teljesítmény. Érdemes belegondolni a lehetséges nehézségekbe…

2021-ben Pip Hare az első, az akkori Medallia pedig a hatodik földkerülését teljesítette
A kalandjáról, az élményeiről már menet közben is folyamatosan küldte az interneten az élvezetes beszámolókat (korábban a Yachting World újságírója is volt), így a közösségi médiában a verseny legnépszerűbb, legolvasottabb versenyzője lett. A verseny után pedig megírta a könyvét (In My Element: Life lessons from the world’s toughest solo ocean race) , amelyből olvastam részleteket, és biztosan érdemes az egészet elolvasni.
A földkerüléssel ugyan teljesült az álma, de Pip Hare és az őt támogató Medallia a továbblépésről és a Vendée Globe még eredményesebb megvalósításáról álmodott. Ehhez megvásárolták a 2016-17-es versenyben Armel Le Céac’h révén győztes első generációs foilert, az egykori Banque Populaire VIII. nevű IMOCÁ-t, amely hajó Louis Burtonnel a fedélzetén 3. lett 2021-ben. az új célja az lett, hogy ő legyen az első nő, a két Vendée Globe-ot is sikerrel, célba futva teljesít. (Ehhez persze a jelen versenyen meg kellett volna előzze a sokkal jobb hajókkal induló Sam Davies-t, és Clarisse Cremert.)

2023. december 11-én a Retour á la Base transzatlantin 11. helyen ért célba – Fotó: Pierre Bouras
Mindezzel együtt kevesebb, mint egy éve veszélybe került Pip indulása a 10. Vendée Globe-on. A világgazdasági helyzet számukra kedvezőtlen változásai miatt a Medallia ugyan kitartott a támogatása mellett, ám egy lépéssel hátrébb lépve, csak egészen szűkös kereteket tudott biztosítani a számára, miközben két háttérben lévő szponzor pedig kilépett a projektből. A csapat, a Pip Hare Ocean Racing névadó szponzort keresett, de nem ilyen nem akadt. Végül mégis sikerült annyira összehozni az anyagi bázist, hogy Pip Hare mégis csak részt vehetett a versenyen. Nyilván szűkös költségvetéssel, sok kompromisszumot vállalva.
„Körbejártam a világot egy régi hajón, bebizonyítottam, hogy megvan bennem a képesség egy jól teljesítő csapat létrehozására, és ez az, amit ezúttal magas szinten meg akartam valósítani. Természetesen gondosan terveztünk a kezdetektől fogva, beleértve a szigorú költségvetést is. Nem is tettünk olyan ugrásokat, amelyeket nem engedhettünk volna meg magunknak. De a két háttérszponzorunk sem képzelte, egyikük sem, hogy nem lesznek velünk mindvégig.
Én megfelelő megtérülést biztosítok partnereimnek. Nem arról van szó, hogy elvesszük a pénzüket, ragasztunk egy matricát a vitorlára, majd elmegyünk. Ez egy értelmes kétoldalú, mindenkinek sikert kínáló partnerség. Nem tudunk nélkülük létezni, és gondoskodnunk kell arról, hogy tőlünk megfelelő, méltó megtérülést kapjanak.”
Nagyszerűen haladt a déli vizekre érve. Számos technikai gonddal küszködve az elmúlt napokban Romain Attanasiót előzve feljött a 15. helyre, amely az ő hajójával már jónak számító pozíció, és elszántan tört még előrébb, éppen Benjamin Dutreux-t szorongatva vitorlázott Ausztrália déli partjaitól 800 mérföldnyire.
Hiányozni fog a mezőnyből. Sokak kedvence, mert kiérdemelte.
Ruji
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.