Vitorlázás
Közeledik a 2023–24-es SailGP szezon tizedik eseménye, május 4-5-én a Bermuda Nagydíj, ám addig is talán érdemes még visszatérni a legutóbbi christchurchi versenyen történtekre. Nevezetesen az első futamon látott ütközések közül a másodikra, az ausztrál hajó sokba kerülő bóját ütő afférjához. Szó szerint sokba kerülő, mert az F50 első kereszttartója javíthatatlanul, cserére szorulóan sérült. De, jelképesen is nagy árat fizettek, mert a csapat 8 pontos szezonbüntetést is kapott.
Magára versenyre kiszabott mínusz 12 pontnak nem volt jelentősége, hiszen a hajó úgyis versenyképtelenné vált, így ízon a hétvégén a további futamokon amúgy sem rajtolhattak. A főbüntetés miatt viszont nem csak 1 ponttal kerültek az új éllovas Új-Zéland mögé, de a kiwik előnye így négy versennyel a szezon vége előtt 9 pont.
Mielőtt túl drámai képet festenék a háromszoros szezongyőztes ausztrálok helyzetéről, a helyzet a SailGP lebonyolítási rendje miatt, nem olyan vészes, hiszen mindössze az első háromban kell benn maradniuk ahhoz, hogy idén is részt vehessenek a háromhajós nagydöntőn. Ott pedig tiszta lappal indul mindenki, akár első volt szezonban, akár második vagy harmadik.
Mindenestre ez a christchurchi eset bizonyosan sokkal nagyobb hullámot vetett a versenyzők körében, mint a sajtóban. Az biztos, hogy Tom Slingsby kiakadt a büntetés mértékén, ugyanakkor a versenybíróság részéről Craig Mitchell főbíró pedig kissé feszengve magyarázkodott.
Az ausztrál hajó azért tört össze, mert a kanadaiakkal való ütközést elkerülendő Tom Slingsby nekiment egy bójának.
Az érintett bója a rajt utáni szakaszon nem volt kerülendő pályajel – majd a célvonalat is jelölte volna, de ugyanakkor része annak a bójasornak, amely jelezte azt a vonalat, amelyen túli területen megszűntek a hagyományos útjog szabályok. A part közelsége miatt azon a vonalon túl érve a hajók halzolhattak és balcsapáson vitorlázva útjogossá váltak az addig a vonalig előnyt élvező jobbcsapáson érkezőkkel szemben is. Aki viszont nem érte még el ezt a vonalat, az balcsapásra halzolva maradt útjogtalan.
Ha a futamon kialakult konkrét helyzetben, felállásban a hajók egy teljesértékű pályajelet kerültek volna, akkor az adott esetben feltehetően a kanadaiaknak lehetőséget kellett volna adni az ausztráloknak, hogy belső helyen kerüljék a bóját, és az ausztrálok mögött, vonalban szél alatt érkező spanyoloknak pedig besorolni a bójakerüléshez az ausztrálok mögé.
Ám ezúttal, ez a bója csak egy, az útjogszabályokat az adott területre gyökeresen, a fordítottjára váltó jel volt, amit az új-zélandiak, és a kanadaiak pengeéles pontossággal kihasználtak. Az adott pozíciójában Tom Slingsby azonnal felismerte a helyzetet, és a lehető legjobb megoldást választva összetörte a hajóját.
A szezon egyik leggyorsabb futamának rajt utáni szakaszán száguldottak az F50-esek. Rendkívüli sebességgel, nagyon közel egymáshoz. Tom Slingsbynek abban a pillanatban, ahogy a kanadaiak balcsapásra halzoltak és zárták az utat a bója mellett, mindössze három választása maradt. Ezek közül kettő jó eséllyel emberi sérüléssel járt volna.

Az első három (FRA,SUI,GBR) az esteben nem érintett. SUI mögött látszik a bója. NZL és CAN a bója vonalán túl érve elkezdte a halzolást. AUS, ha itt a két külső hajóval párhuzamos íven, de még a bóját is elkerülve halzol, akkor ő balcsapáson útjogtalanul befordulna a jobb csapáson útjogos ESP elé, aki viszont nem biztos, hogy ki tudná kerülni
A SailGp versenyek kezdetekor kidolgozott pontrendszerben a büntetési rendszere fokozatosan nőtt, mióta az 1. évadban először bevezették. Kezdetben a csapatokat 1, 3 és 5 ponttal büntették érintkezés, sérülés és súlyos sérülés miatt. A 2. évadban történt számos incidens után a büntetőpontokat 2, 4 és 6-ra emelték, és bevezették a szezon-pontlevonás lehetőségét is. A folytatódó incidensek miatt a 3. szezonban még tovább növelték a büntetéseket 4, 8 és 12 pontra ugyanazon szabálysértésekért, valamint megemelték a szezon-pontbüntetéseket.
Tom Slingsby méltatlanul rossz döntésnek tartja, hogy az indoklás szerint „vakmerő” (vagy más fordításban gondatlan) vitorlázás miatt volt szükség a 8-as szezon pont levonást. És tulajdonképpen igaza van, mert az adott helyzetben a legjobb megoldást választotta. „ugyanakkora büntetés járt volna, ha kettészelem a kanadai hajót?” – kérdi teljes joggal.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.