Vitorlázás
Ma, szeptember 7-én kezdődik az Ocean Race Europe 2025 utolsó nyílt vízi szakasza, az ilyenekből az ötödik. Genovából rajtol a hét IMOCA 60-as, és az olasz csizmát megkerülve a vitorláznak Montenegróba , a Boka-öbölbe, ahol majd még a mindent lezáró partközeli pályafutam, a „Nagydöntő” következik.
A versennyel, különösen annak rendezésével kapcsolatos szívfájdalmaimat nagyon részletesen leírtam korábban. Bevallom a kieli rajt után nehezemre esett akár csak mellékesen is figyelni az Ocean Race Europe futamainak alakulását. Inkább foglalkoztam bármi mással, még ha azt ígértem is, hogy nyomon követem az eseményeket, és itt a hajozas.hu-n beszámolok róla. Elnézést kérek, nem tettem.
Szinte fájt odalépni a közvetítő oldalakra. Inkább megnéztem ezerszer Szoboszlai Arsenalnak rúgott varázsgólját, vagy olvasgattam tudósok vizsgálódásait a tudattal kapcsolatos elméletek körül, párhuzamot vonva az ősi hindu ismeretekkel. Mindegy, csak ne halljam az Ocean Europe Race rajtokat közvetítők műmejer, üvöltöző lelkesedését!
De, az még jobban fáj, ha kénytelen vagyok önsajnálatba merülő hülyének látni magamat. Pedig, nagy divat manapság. Szeretjük ezt csinálni, igaz? Valamiről véleményt alkotni, aztán okos arccal hátat fordítani, és szajkózni egy ledorongoló mondatot. Ez még akkor is a gyengeelméjűség kategóriájába tartozik, ha az alapfájdalmat okozó tények százszázalékig igazak.

Ezért hát – egy három részre bontott cikkben – megpróbálom megtalálni a pozitívumokat, hiszen vannak azért bőven, és feltárni annak okait, hogy négy szakasz megtétele után vajon miért az a sorrend a hajók között, ami.
Valójában még ilyen savanyújóska alapállásból sem nehéz látni a dolog szépségeit, hiszen az IMOCA 60-asok továbbra is csodálatosak, a hajótervezés és építés legmagasabb színvonalát mutatják be. Nem utolsó sorban pedig a versenyen résztvevő vitorlázók többsége a szakma legnagyobbjai közé tartozik.
Hiszen a futamokon négyfős (plusz egy médiamunkás) csapatokba nevezettek között összesen 13, a szóló földkerülő Vendée Globe-on már részt vett vitorlázó található. Mellettük számos olyan, aki részben vagy egészében végigcsinálta a 2023-as IMOCA hajókkal futott földkerülő Ocean Race-t, vagy olyan feltörekvő, más, kisebb hajókban már nagy sikereket elért vitorlázók, mint Ambrogio Beccaria, vagy Cole Breuer, Brian Thompson, Christopher Pratt, netán a háromszoros olimpikon, és háromszoros Ocean Race résztvevő Carolijn Brouwer, és sorolhatnám szinte a nevezési lista végéig.
Ezért igyekszem kiszűrni, hogy ők, a profik miben látják a pozitívumokat – lenyesegetve a marketingvezérelt, szinte kötelező kijelentéseiket –, illetve körüljárni, hogy mi a különbség a hajók és az egyes csapatok között, tehát megmagyarázni a sorrendet.
Ám, először is röviden a sorrendről:
| Csapat | Skipper | I. | II. | III. | IV. | V. | Kapuk | Pontok |
| Biotherm | Paul Meilhat | 7 | 14 | 7 | 5 | 0 | 8 | 41 p. |
| Paprec – Arkéa | Yoann Richomme | 5 | 11 | 4 | 6 | 0 | 3 | 29 p. |
| Holcim PRB | Rosalin Kuiper | 5,3 | 11 | 6 | 4 | 0 | 1 | 27,3 p. |
| Allagrande Mapei | Ambrogi Beccaria | 0 | 7 | 5 | 7 | 0 | 0 | 19 p. |
| Team Malizia | Boris Herrmann | 6 | 7 | 3 | 2 | 0 | 0 | 18 p. |
| Canada OR – Be Water Positive | Scott Shawyer | 4 | 4 | 2 | 3 | 0 | 0 | 13 p. |
| Team Amaala | Alan Roura | 3 | 2 | 1 | 1 | 0 | 0 | 7 p. |
A versenyben vastagon vezet a Paul Meilhat vezető Biotherm nagyon jó helyzetben van, hiszen az első három szakaszon a maximális begyűjthető pont hozzájuk került, magyarul elsők voltak mindannyiszor, de még a rajtok után hamar elérhető összes pontszerző kapunál is. A negyedik, Nizzából Genovába vezető szakaszon is még ők gyűjtötték be a pontszerző kapunál elérhető 2 pontot, és csak az első „botlásuk” az, hogy a genovai célba a 3. helyen érkeztek.

A Biotherm már leginkább csak maga vesztheti el a versenyt
Őket 12, illetve kicsit több ponttal lemaradva, de egymással szoros versenyben a Paprec Arkea és a Holcim PRB követi. Utóbbi pontszáma jelenleg dinamikusan változó, mert Kielben az első rajt után történtek miatt az első szakaszra jóvátételként a 2-5. szakaszokon elért eredményük átlagát kapják. Ezért törtszám és még a most következő menet eredményével módosuló az aktuális pontértékük.

A Paprec Arkea
Ők ketten elvileg még utolérhetik a Biothermet, bár Meilhat-éknak ehhez vagy ki kéne esniük a versenyből, vagy utolsóként vánszorogni, ami kevéssé valószínű. A hátralévő szakaszon és a montenegrói zárófutamon összesen 25 pont gyűjthető.
Negyedik helyen az Ambrogio Beccaria vezette Allagrande Mapei Racing áll. Ők már nem lehetnek végső győztesek. Legfeljebb, ha mindhárman kihullanak előlük, ami nem igazán létező opció. Fizikailag versenyben vannak a legjobbakkal – megnyerték a Nizza-Genova szakaszt – de, mivel az első futamból kiálltak, illetve az ütközésben a zsűri őket ítélte vétkesnek, így azt nulla ponttal zárták. Talán a dobogóra még felérhetnek.

A Be Water Positive
Mögöttük nagy az űr. Bár a Mapeit csak egy ponttal lemaradvba követi a Boris Herrmann vezette Team Malizia, a valóságban, a teljesítményeket tekintve nincsenek a közelükben. Ők már a futamokon a szakmát a többiekhez képest még tanulgató kanadai Scott Shawyer csapatával a Be Water Positive-vel, illetve a svájci Team Amaala-val harcolnak a vízen. Alan Roura utolsó helyezett csapata igazából ifjú vitorlázókat az IMOCA-világba szoktató, nevelő „iskolahajó”, ráadásul a legöregebb a mezőnyben.
A 2000 tengeri mérföldes Genova – Boka Bay szakaszon a verseny rendezői kötelező útvonalpontok, mintegy virtuális bóják kijelölésével igyekeznek a hektikus Földközi-tengeren minél inkább egyben tartani a mezőnyt. Ezúttal a rajtnál nem kell úgy meghajtani magukat a csapatoknak – értsd végképp felesleges szoros szituációkban kockáztatni az épségüket – mert a Santo Stefano pontszerző kapu nincs annyira közel a rajthoz, mint a korábbiak voltak.

A montenegrói befutó szeptember 15-e tájékán várható.
A folytatásban arról lesz szó, hogy a versenyzők miben látják ennek a versenynek az értékait, illetve egy azt követő részben, hogy melyek a hajók és a csapatok közötti különbségek, amelyeknek köszönhetően a sorrend alakul.
Ruji
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.