Vitorlázás
Az Ocean Race Europe versenybírósága megtárgyalta a az első szakasz kezdetén törtéteket, és ítelet is született.
Mint ismeretes a verseny első rajtja utáni mérföldön a szoros félszeles rajt utn nem sokkal egy szélerősödésben keményen megdőlt két versenyző IMOCA. Mindkét hajó kitört szél felé, majd a szél felőli Ambrogio Beccaria vezette Allagrande Mapei csapata gyorsabban visszanyerte a hajója feletti irányítást. Felegyenesedve megindultak és visszaejtetek a korábbi menetirányukra. Eközben szél alatt ez még nem sikerült a Rosalin Kuiper által irányított Holcim PRB csapatnak, így a két hajó ütközött. Az elszenvedett jelentős sérülések miatt mindketten kiállni kényszerültek a futamból.
Az ütközés maga egyszerű szél alatti – szél feletti hajó találkozása volt, tehát a szél alatti volt az útjogos. A versenyszabály egyértelmű, ám minden körülményt figyelembe véve a vétkest ezúttal nem okvetlenül az érintett IMOCA 60-as legénységekben kell keresni…
A nemzetközi zsűri a Holcim PRB számára átlagpontot ítélt meg az első szakaszra, amelyet majd a 2-5. szakaszokon elért eredményeikből fognak kiszámolni. Az Allagrande Mapei Racing számára marad a nulla pont az első szakaszra, ám további büntetést nem szabtak ki rájuk a komoly anyagi károkkal járó ütközés miatt.


Fotó: Vincent Curutchet / The Ocean Race Europe 2025
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.