Tizenegy napja hajóznak a transzatlanti versenyen a kétszemélyes csapatok. Négy hajóosztályban összesen 79 egység rajtolt és közülük 76-an vannak még versenyben. Helyzetkép féltávon túl
Második éve hajt a nemzetközi Melges 32 osztályban Schatz Árpád csapata a Farfallina nevű hajóval. A september 4-én befejeződött világbajnokság után beszélt önmagukról a sebességfelelős Weöres Szabolcs
Mi történt Istvánnal a legutóbbi földkerülése óta? Akit érdekel, személyesen tőle megtudhatja pénteken Szántódon, ahol Kopár István Golden Globe Race-ről vetítéssel egybekötött előadása lesz este 6 órakor a Pálóczi Horváth Ádám közösségi házban
Március 5-én, a verseny 117. napján huszonötödikként célba ért a finn Ari Huusela, az utolsó a távot szabályosan teljesíteni tudó versenyző is és ezzel befejeződött a szólóvitorlás földkerülő verseny.
Az Antarktisz körüli vizeken vitorlázni, hajózni a legkeményebb óceáni próba. Hideg, monoton, tele veszélyekkel. Mégis, aki járt arra, többnyire visszavágyik, visszatér.
A szóló földkerülő versenyen a résztvevőknek a szabály szerint, egyedül kell boldogulniuk, gyakran sokezer mérföldnyire a lehetséges segítségtől. De mennyire egyedül?
Soha nem késő olyan célokat magunk elé tűznünk, amiről sokan azt hiszik, hogy csak a tizen-huszonévesek dolga és lehetősége. Kevesen tudják, hogy az álmok megvalósítása nem korhatáros és nem is előélethez kötött. A későnérők tudják és megmutatják.
A Balatont tizennégy óra alatt körbevitorlázva, tizenöt ellenfelét megelőzve éjfél után 7 perccel ért célba a Nelson Flottalízing nevű Flaar 26RR hajóval a győztes.
Két versenyen, az Öszi Pünködósi Regattán és a Szóló Balatonkerülő Nagydíj versenyen résztvevő közel kétszáz vitorlás tart majd Keszthely felé szombat délelőtt a Balatonon