Vendée Globe 2024-2025 – Célba ért sokak kedvence, a verseny egyik nagy hőse

Dzsinkun Xu az első kínai a Vendée Globe földkerülők között

Február 18 -án 99 nap, 19 óra, 6 perc vitorlázés után megérkezett a célvonalra a verseny történetének első kínai vitorlázója. Nekem az egyik kedvencem volt a földkerülő mezőnyben, de tudom, hogy Fa Nándor is milyen nagyra becsüli, drukkolt neki, és ha beszélgettem vele a versenyről, akkor mindig szóba hozta, hogy milyen „tökösen” megy a kínai srác! Nándi olyannyira csodálja a teljesítményét, hogy kifejezetten a kínai versenyző befutójára kiautózott Les Sables d’Olonne-ba, üdvözölni őt.

Fa Nándi az elsők között üdvözölte a partra szálló kínait Les Sables d’Olonne-ban – Fotó: Jean-Louis Carli / Alea

Már az is csodálatra méltó, hogy valaki fél kézzel képes teljesíteni a kikötés nélküli szóló földkerülő versenyt. Ezen a mostani Vendée Globe-on ketten is voltak a mezőnyben, akiknek egy kézfejük van. Damien Seguin így született, ám a kínai Dzsinkun kamaszkorában egy balesetben vesztette el a bal kézfejét és a fél alkarját.

Xu nem pusztán egy nemzet első sikeres Vendée Globe földkerülője, de bármilyen nagy ország is Kína, az efféle verseny szólóvitorlázásnak semmi hagyománya nincs náluk. Dzsinkun Xu egy 2007-ben épült Finot-Conq tervezésű, már számos földkerülésen bizonyított, 2019-ben foilokkal kisegített hajová átalakított IMOCA 60-assal versenyzett. A szólóvitorlás tudás megszerzésében nagymértékben segítette őt a legendás brit Mike Golding, és Xu kiváló tanítványnak bizonyult.

A Singchain Team Haikou és Dzsinkun Xu február 18-án kora reggel érkezett meg a célvonalra – Fotó:  Vincent Curutchet / Alea

A mindig mosolygós kínai nem csak egyszerűen teljesítette a pályát, hanem rendkívül szép menetet produkálva, csibészes kurázsival kerülte meg a Földet. A déli vizekre érve még hátul kullogott a mezőnyben. Amikor december 11-én azt számolgattam, hogy vajon az akkor még versenyben lévő Weöres Szabolcs célba érhet-e a versenykiírásban rögzített 117 napos limitidőn belül, az ehhez elérendő napi átlag számolgatáskor az akkor 1837 tengeri mérfölddel előtte az utolsó előtti helyen vitorlázó Xuhoz viszonyítottam a magyar versenyző menetét. Ám a kínai vitorlázó ezután, az Indiai-óceánra érve gyorsult fel. A Jóreménység-fokig produkált 236 tengeri mérföldes napi menetátlaga a célig a teljes útra vetítve 276.7 mérföldre javult!

Dzsinkun Xu a századik napon, még annak letelte előtt megérkezett a célba! – Fotó:  Jean-Louis Carli / Alea)

Xu nem egyszerűen csak minél kevesebbet kockáztatva körülvitorlázta a Földet. Kifejezetten bevállalósan, versenytempót hozva hajtotta végig a számára az átlagnál sokkal nehezebb távot. Az Indiai-óceánon azonnal levitorlázott délre a virtuális jéghatár közelébe, majd a legkeményebb szelekben is ott, a lehetőleg rövidebb útvonalon maradt, amivel nem csak megelőzte, de messze eltávolodott az addig előtte hajózó három ellenfeléhez képest. Amikor célba ért, ők 2000-2300 mérfölddel hátrébb, még csak az Azori-szigetek közelében jártak.

Dzsinkun Xu 27616 tengeri mérföldet (51145 km) hajózott 11. 5 csomós átlagsebességgel.

Félkézzel, mindig vidáman küldte optimista videóit az óceánokról. Pedig akadt közben sérülése, és műszaki gondja is bőséggel. Többször fel kellett másszon az árbócra, az utolsó napokon pedig 35 csomós szélben kellett megszerelnie a motorjának generátorát, hiszen elektromosság nélkül egy mai IMOCA 60-as nem jut messzire. Vagyis még az utolsó napokban is fenyegette a kényszerű kiállás lehetősége. Le a kalappal Xu előtt!

Fa Nándor szerint leginkább Xu képviselte a hagyományos, minden akadállyal megbírkózó Vendée Globe szellemet – Fotó: Jean-Louis Carli / Alea

A még pályán vitorlázó Manuel Cusin, Fabrice Amadeo és Denis Van Weynbergh célba érkezésefebruár 25. és március 1. között várható.

 

Vendée Globe nyomkövetős térkép és sorrend a verseny honlapján ITT elérhető


































Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.