Vendée Globe 2025 – Időlimiten belül célba érkezhet-e Dennis Van Weynbergh Fa Nándor egykori hajójával?

A szabály könyörtelen

A Vendée Globe szóló földkerülő verseny célvonala pénteken, március 7-én reggel UTC 7 órakor zárul. (Ez magyar idő szerint 8 óra.) Az időlimitet a verseny rendezősége a 2020-21-s Vendée Globe-on utolsóként befutott fin Ari Huusela 116 nap, 18 óra, 46 perces menetidejéhez szabta, de ez megfelel a versenyen elsőként célba ért Charlie Dalin menetének 80 százalékos megnövelésével kiszámítható időnek is.

Bár a Vendée Globe egy különleges kaland, ugyanakkor elsősorban verseny, amelyen a szabályok betartása nagyon fontos, és a betartása minden versenyzővel szemben becsületbeli kötelessége is a rendezőségnek. Ez utóbbi mondat tulajdonképpen szó szerinti idézet a rendezőség által közzétett közleményből, amivel jó előre jelzik, hogy ha Denis akár csak egyetlen perccel is lekési a szabályos célba futáshoz megszabott maximális menetidőt, akkor a versenyben kiálltként értékelik. Egy szinten például a már harmadik héten kiállt Maxime Sorellel, vagy a Fokvárosig eljutó Weöres Szabolccsal, és a földkerülő feladására kényszerült további öt versenyzővel.

Fa Nándor ugyanezzel a hajóval 2017-ben 93 nap és 23 óra alatt megkerülte a Földet és 8. helyen ért célba egy akkor lassabb Vendée Globe-on

Tegnap a 32. helyen célba futott az utolsó előtti Fabrice Amadeo is, így már csak a belga Denis Van Weynbergh tart a célvonal felé. Jelenleg a rendezőség számítása szerint várhatóan március 7-8-án, azaz túl későn fog odaérni.

Van Weynbergh pozíciója és esélyei

Denis, aki a Fa Nándor egykori hajójával, a Spirit of Hungary-vel (most D’Ieteren Group) vitorlázik, már jó ideje komoly nehézségekkel küszködik. Leszakadt a nagyvitorla-felhúzója, és az egyik spi –felhúzóval megtartva, nem teljes felületű grósszal halad. Ráadásul a szelek sem segítették az elmúlt héten. A nagyon északra tolódott Azori magasnyomású rendszer gyenge szeleiben vergődött, az utóbbi napokban pedig széllel szembe cirkálásra kényszerült.

Két nappal a limitidő lejárta előtt, március 5-én reggel 7-kor a D’Ieteren Group 363 tengeri mérföldnyire volt a céltól, éppen túl a Finisterre-fokon

Kedvező szélben teljesíthető ez a távolság 48 óra alatt, ám Denisnek csak nagyon gyenge szele fúj, és 7-8 csomóval halad, ráadásul sajnos még északkeleti szélben.

Az időben befutáshoz innen nyílegyenesen kéne mennie a célig, esetleg kicsit gyorsulva. Erre még van esélye, mert az előrejelzések szerint a szél a mai nap folyamán délire fordul és frissülni is fog. Ám kérdés, hogy pontosan ezt a szelet mikor érheti el, mert ahhoz nem csak a szél fordulásának kell végbe menni, hanem át kell jusson egy gyengeszeles zónán is. Ha beleér a jó szélbe, akkor ideális félszeles menetben felgyorsulhat, és időben célba érhet. Ha az ígért déli megérkezik, és ki is tart!

A rendezőség folyamatosan frissíti a várható befutásának becsült időpontját.

Nyomkövetős térkép | Vendée Globe 2024



































Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.